A szőrtelenítés története

A szőrzet alapvető feladata a mechanikai behatások elleni védelem és a hőháztartás harmonikus működésének elősegítése. Megítélése és az eltüntetésére használt eszközök tárháza koronként és kultúránként változott, melyekben korábban a néphiedelmek és a babonák, az elmúlt évszázadokban pedig a tudomány kapott egyre nagyobb hangsúlyt. Legalábbis elvileg.

Hiába a modern lézeres eljárások, fájdalommentes gyanták, mézes-, cukorpasztás- és enzimes megoldások, a bulvársajtó nap nap után tesz közzé újabb és újabb, minden tudományos alapot nélkülöző, időnként komikusnak tűnő házi praktikákat, amelyek - az ígéret szerint - végleg (azaz végleg!) megszüntetik a szőrképzést.

Pörkölt dióhéj és víz összekeveréséből származó paszta napi háromszor, vagy méz, citromlé, zabpehely keveréke 2 naponta, esetleg csicseriborsós, kurkumás, joghurtos krém, vagy sós kurkumás, citromos elegy. Az egyszerű megoldásokat kedvelők számára mézes citrom felkenése, a bátrabbak számára tojásfehérjés cukor és kukoricaliszt elegyítése, csak egy pár “gyöngyszem” a mai, nagy olvasottságú médiumok javaslataiból.

kepernyofoto_2018-01-16_8_08_24.png

Időtöltésnek mindegyik kiváló lehet, egyik-másik némi peeling funkcióval is bír, de szinte kizárt, hogy bármelyik is képes lenne a szőrzetre hatni, ráadásul végleg. Fenti tippek a saját tudománytalanságukon és a szőrszálak növekedési-nyugalmi fázisainak ciklikusságán túl, a szőrzet sűrűségét, hosszúságát, vastagságát, elhelyezkedését és kiváltó okait sem veszik figyelembe. Ez utóbbiak meghatározása ugyanis megmutatná, hogy az okozatra érdemes fókuszálnunk, vagy a kiváltó okra.

A szőrzet túlburjánzására ugyanis számtalan magyarázat létezhet, amelyek felszámolásával, a szőrösödés is automatikusan alábbhagy. Sok esetben a túlzott szőrösödés megszüntetésében a kozmetikusnál sokkal kompetensebb segítséget nyújthat egy nőgyógyász, egy belgyógyász, vagy egy endokrinológus az okok felgöngyölítésével. Ha az okok valódi definiálása elmarad, gyakran álom marad a tartós és makulátlan szőrtelenség, a legtöbb, amit elérhetünk, az a szőrzet “miniatürizálódása”, csökevényesedése.

De mégis, mennyi igazságalapja lehet a közszájon forgó titkos, otthoni szőrtelenítési praktikáknak?

Az ókor asszonyai a karok, a kezek és a szemöldök nem kívánatos szőrszálait “gyertya-, vagy légszeszláng felett való óvatos leperzseléssel” próbálták eltüntetni. Ha némi hiba csúszott a számításba, akkor a bőr is megéghetett oly mélységben, hogy azután a szőrtüsző matrix sejtjeinek valóban esélye sem volt további szőrképzésre. Szintén az ókorban használták széles körben a repkénnyel kevert kátrányt, a szamárzsírt, a kecskeepét, a denevér- és kígyóvér-kivonatot és a macskaürüléket.

Kleopátra királynő titkos receptúrája szerint égetett mész, arzén-triszulfát, olívaolaj és egy kevés víz vezetett a csodás szőrtelenséghez, amelyet egyébként a hajas fejbőrön is igyekeztek elérni, mivel a magasabb társadalmi rétegek hygieniai okokból a teljes kopaszságot preferálták. Ennek elfedésére, leplezésére parókákat alkalmaztak. Az ókori egyiptom örökségének tekintjük a “szőrtépő” gyanta felfedezését is, melynek cukorból, vízből és citromból készült formáját ma is használják szerte a világon.

Krisztus születésének idejéből származó görög-római írások szerint a nők és a férfiak a szőrtelenség után vágyakozva csipesszel, borotvával, dörzskővel, az arab országokban férgekkel és fonálhurokkal, a Római Birodalomban pedig piócákkal próbálkoztak. Ezen eljárások közül néhány túlélte az évezredeket.

kepernyofoto_2018-03-10_20_00_15.png

A csipeszes, a borotvás és a fonálhurokkal történő szőrtelenítési mód még ma is rendkívül elterjedt. Hazánkban a fonalas szőrtelenítési technika egyre több helyen ismét elérhető, tanulható, alkalmazható gyors szőrtelenítési formának számít. 

A ma ismert és legszélesebb körben alkalmazott gyantás szőrtelenítő megoldás őse az antik világban érhető tetten egy “Dropax” nevű szőrvesztőszer formájában, amelyet melegen kentek a szőrtelenítendő felületre, majd kihűlés után eltávolították azt, a beleragadt szőrszálakkal együtt.

Átmeneti szőrtelenítés elérésére ma is ismert házi megoldás a szőrtelenítő krémek alkalmazása, melynek gyökerei a 19. században jelentek meg, amikor erősen lúgos, roncsoló hatású pasztákkal kísérleteztek. Bárium-szulfid, nátrium-szulfid, stroncium-szulfid, kálcium-tioglikolát alapú anyagok voltak ezek, amelyek nem válogattak szőr és bőr között. Egységesen roncsoltak mindent, ahogyan egyébként a ma alkalmazott szőrtelenítő krémek is alkalmasak bőrirritáció kiváltására.

A 20. század elején “Schwester-Trachsler asszony” a habkővel történő dörzsölést ajánlotta, melyet 4-6 hónapon keresztül naponta 2-3 alkalommal használva “idővel a szőrszálak lekopnak, elsorvadnak és papillájuk végképen elhal”. Csak arra kellett ügyelni, hogy a dörzsölés a szőrszál növekedésével ellentétes irányban történjék mindaddig, amíg a bőr “meg nem pirosodik”. Ezen eljárást kiegészítették 3%-os hydrogenium superoxydatummal történő “mosogatással”.

Mindannyiunk szerencséjére, a 20. század elején rohamos fejlődésnek indultak az elektrokozmetikai eljárások és berendezések, melyekkel új perspektívák nyíltak a szőrtelenítés megoldásaiban is. Ilyen volt az elektrolízis is, melyet egy vékony tű szőrtüszőbe történő beszúrásával, majd “villamáram átbocsátásával” végeztek. Ezen eljárás ellen szólt, hogy a beszúrás helye sokszor heggel gyógyult, továbbá egyszerre 20-25 szálnál többet képtelenség volt kiírtani. Ez történhetett galvánárammal, diatermiás árammal, vagy rövidhullámú árammal.

A Kromayer-féle szőrvésés már biztonságosabb tűkkel dolgozott, melyeknek vastagabb részét szigetelőlakkal vonták be, így az elektromos áram csupán a tüsző mélyebb részében fejthette ki hatását, az elektrokoaguláció nem a tüsző egészét érintette, így “a bőr felszínesebb részei a hegfejlődéstől megóvattak”. A Kromayer-féle tűk egy továbbfejlesztett változatával akár 5 szőrtüszőt is kezelni lehetett egyszerre.

Az 1900-as évek elején rendkívül perspektivikus eljárásként indult a röntgenfénnyel történő szőrtelenítési mód, amely a kezelést követő 20-21. napon teljes és végleges szőrkihullást ígért. Mintegy 30 év után vált egyértelművé, hogy a röntgensugár nemcsak szőrkihullást, de égést, hólyagos, fekélyes gyógyulást, majd akár 10-15 évvel később jelentkező szarumegvastagodást és rákos elváltozást eredményezhet, így ezen eljárás lassanként elkopott.

Az elmúlt évtizedek felfedezései közé tartoznak azon eljárások, melyek kidolgozásával lehetővé vált az akár évekig fennálló szőrtelenség elérése. Pár éve elérhetőek az enzimes és gyógynövényes eljárások, amelyek a szőr kitépését követően kerülnek felhelyezésre az adott felületre. A szőrtelenítés legmodernebb elektrokozmetikai megoldásait a lézerek biztosítják, amelyek a szelektív fototermolízis elvére épülnek. Ezek legújabb generációjánál az optikai energiát IPL villanófény, dióda lézer, vagy infravörös fény biztosítja, kiegészítve rádiófrekvenciával, mely két eljárás ötvözésének szinergiája még fájdalommentesebbé és biztonságosabbá tette a “szőrvesztés” folyamatát.

© A blogbejegyzés szerzői jogi védelem alatt áll, másolni és más által saját forrásként közzétenni tilos.