Albert az asztalnál ülve bámulta a ház előtti fák mozgását, üveges tekintettel, lustán. Elmélyülten emésztett, sonkás rántotta ízzel a szájában. A szombati családi reggeliknél sohasem tud mértéket tartani, így az étel a gyomrában nehéz kővé alakul és még órákig kísérti. Időnként úgy tűnik, hogy a benne keringő vér teljes mennyisége sem lenne elég a feldolgozáshoz. De most ez sem gond. Ilyenkor lassabban terülnek szét az órák. Mintha ők is ráérősen nyújtóznának. Egészen valószínűtlennek tűnik, hogy mindez, egy szívbénító hétfő hajnali vekkercsörgéssel egyszercsak majd véget érhet.

A szülők visszafeküdtek kicsit, mint minden szombati délelőttön. Ez, a korai evést követő, ringató családi elcsendesedés békülést hoz a lélekben, a világ egész heti gorombaságaival szemben.  

Ebben a megelégedett lebegésben végre leplezetlenül lehet önmaga. Ha kedve tartja elengedett arcizmokkal közlekedhet egykedvűen, vagy időtlenül ülhet viccgyűjteményével saját használatú WC-jén, ami kizárólag Albert territóriuma. Ott senki nem szól rá. Persze máshol sem.

Késői áldásként érkezett a szülők életébe, akik ezt gyakran idézik fel könnyes tekintettel, mint életük legfőbb sztoriját. Kedvenc részük pedig a tizenhét évvel ezelőtti happy end részletes kivesézése. Ebben a családi harmóniában a kamaszkor sem tudott lényeges zavart generálni. Együtt élték meg és túl, összekapaszkodva.

Mostanság a közelgő érettségi és az azt követő lehetőségek latolgatása a legfőbb téma otthon. Albert jó eszű, aki ezzel kérkedni sem rest időnként. A szülők szerint nagy eséllyel lehet orvos, ügyvéd, vagy tudós ember bármilyen tudományterületen. Bízik magában, de főleg szülei értékítéletében, akik születése óta elfogultan bíztatják életük „legfényesebb csillagát” –ahogyan a mama nevezi.

Gondolatmenetében itt tartott, amikor a konyhaasztalon felejtett mobiltelefon villódzni kezdett.

Reflexszerűen odakapta a fejét, habár pontosan tudta, hogy a papa telefonja az.

Gondolta, felkapja és odaviszi neki, nehogy valami fontos üzenet legyen. Rápillantva a képernyőre azonban nem tudta nem elolvasni a rövidke vallomást: „Szeretlek. Gabid.”.

Benne volt még a lábában az előző elhatározás reflexe, így fel sem fogva a két szót, lépett még egyet a hálószoba felé, majd megállt. Felfogta. Megkapta. Elcsípte. Csend.

Lefagyott.

„Gabid”. Az elme ilyenkor ösztönösen felmentést keres néhány tizedmásodpercig. Csak, hogy túlélje, amivel szembesült. Gabi.

Ki az a Gabi?

Unokatestvér, nagyi beceneve, régi családi barát? Egyik sem. Biztosan félrement. Nincs ilyen név az ismerősök között. Téves lehet. Erre a gondolatra kissé oldódni kezdett gyomrában a pillanatokkal ezelőtt berobbant görcs.

A telefon ismét villogni kezdett. Rápillantott. Újabb szó: „Örökké”.

Nem! Kétszer nem jöhet ugyanarról a számról tévesen üzenet. Ez a papának szól. Papát szereti örökké ez a Gabi. Aki az övé. Az ő Gabija. Tenyere izzadni kezdett, a telefon szinte kicsúszott belőle az asztalra. Ezt ő nem láthatja, nem láthatta, ha ráfogják letagadja. Ő erről nem tudhat. Tulajdonképpen nincs is.

Szédült, mint amikor a nagyi sötét, penészszagú kerti kútjának mélyére kisgyerekként bekukucskált. A nagyszülők már apró kora óta lidérces történetekkel próbálták tőle távol tartani, mégis imádott belehajolni. Megérezni a viszolygást, amit a nyirkos káva és dohos szaga keltett benne.

Szerette ezt a maga választotta borzongást pillanatokra megélni. Ilyenkor az iszonytól libabőrös lett a karja, különösen, ahol a kút mohos pereme hozzáért.

Most is szédült és borzongott, de ez másmilyen volt. Nem választott és nem megszüntethető.

Le kellett ülnie. A feje zúgott, mint valami gép. Nem volt benne semmi gondolat, csak zúgás. Mintha egy betonkeverő morogna benne. Nyugtalanítóan monoton volt a ritmus, ami épp most költözött végérvényesen a fejébe.

A szülők egyszercsak megjelentek az étkező ajtajában.

Albert! Te még mindig itt ülsz, csillagom? –kérdezte mama kedélyes mosollyal.

Albert ráemelte tekintetét és érezte, valami fojtogatja a torkát.

Soha nem szerette ennél jobban a mamát. Úgy érezte, ketten maradtak ebben a világban. Az a harmadik, aki a mama mögött áll, nincs. Megszűnt.

Nem bírt ránézni. Hányingere volt. Egyszerre szégyellte, hogy lelepleződött és közben mélységesen gyűlölte őt.

Megköszörülte a torkát, így a fojtogató érzés kissé alábbhagyott: „itt maradt a telefon”-mondta, majd elfordult, mert párásak lettek a szemüveglencséi. 

A következő napok történései és Albert közé az eszmélet mintha egy sűrű szövésű fátylat húzott volna. A papa folyamatosan fürkésző tekintetét sem vette észre.

A telefon kijelzőjén olvasott szavak a fejében alakultak, felcserélődtek, halványodtak, mozgolódtak. Csak egy maradt vele aljasul. A zúgás a fülben monotonon. Időnként úgy tűnt, talán kívülről jön. Mintha egy betonkeverő gonosz tréfája lenne. Éjszaka a hang őrületig erősödött, így az elalvás szinte lehetetlennek tűnt. Reggelenként Albert alatt csípős szagú lett a lepedő a vizeletétől.

Úgy érezte megfullad. Ha beszélhetne, vagy ordíthatna, talán a gombóc is kiszakadna a torkából és levegőhöz juthatna. Volt, hogy ezzel álmodott is. Álmában sűrű vértől kísérve robbant ki valami a torkából, ami mind a mamára fröccsent. Olyankor verejtéktől csatakosan riadt fel. Sírás kerülgette a gondolatra, hogy a mama áldozat. A legnagyobb nőt, a legdrágább jót, a legszebb lelket, a meleg húsú mamát az ördög bitorolja és neki erről sejtése sincs.

A következő szombat közös reggelije során a papa váratlanul Albert és a mama elé állt csillogó szemmel, izgatottan. „Elfelejtettem korábban szólni. Nemsokára csengetni fog az egyik új kollégám. Ma kivételesen elmennék vele kicsit teniszezni. Végre találtam egy igazán felkészült partnert.”-mondta lelkesen.

Albert kezében a kanál megállt, gyomra ösztönösen görcsbe rándult. Rossz sejtése volt.

Néhány perc múlva valóban megjelent egy idegen, akit a papa zavartan mutatott be: „ismerjétek meg Gábort. Róla beszéltem. Nagyszerű partner. Én csak Gabinak hívom.”

Albert megkövülten bámult. Érezte, ahogyan mellkasában a nyomás szűnik, fejében a darálás csendesedik és helyébe óvatosan valami szánalomféle kezd beszivárogni. 

 © A blogbejegyzés szerzői jogi védelem alatt áll, másolni és más által saját forrásként közzétenni tilos.